Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Barkó rövid ismertető

 

Barkóság

 

   A barkók a történelmi Borsod, Nógrád, Heves és Gömör vármegyék összeszögellésében élnek.

Ezt a területet Barkóságnak, Erdőhátságnak, Hegyhátnak, Barkóföldnek nevezték, de a kutatók találkoztak a Bikk, vagy Bükk elnevezéssel is.

 
A barkó népnév később jelent meg mint a palóc név, 1833-ban Kassai József írta le, hogy a barkók római katolikusok és a palóc ágból valók.

A népi kultúra, népnyelv csak árnyalatnyi eltéréseket mutat a palóc és a barkó tájak között, ezeknél jelentősebbek a közös hagyományok, az egyező tájszavak jelenléte. Ezért helyesebb palóc-barkó néptömbről beszélni.

A palóc vagy a barkó népnév megnevezésekor a katolikus és a református felekezeti tömbök határáról van (volt) szó.

Az, hogy mely területek tartoznak a Barkósághoz, csak a barkók és szomszédaik ismeretein alapulhatott. A barkó öntudat a katolikus és református falvak találkozásánál volt a legélénkebb.

Vörösmarty Mihály írta, hogy a barkó abban különbözik a palóctól, hogy az au-t ó-nak, az eü-t ő-nek mondja. Ha azt mondjuk, hogy alszom, akkor a palóc azt mondja, hogy auszom, a barkó pedig, hogy ószom, vagy pl. elment - eüment - őment.

Egyes forrásokban 50-60 falut soroltak a Barkósághoz, ebben a kutatók véleménye eltérő volt. Pontosan nem lehet körülhatárolni a barkók földjét, a történelem során nem volt közigazgatásilag elkülönült terület, leginkább a református falvak szomszédságában lévő barkó falvak vállalták fel a barkó nevet.

Annak idején legerőteljesebben a név vállalása a mai Csokvaományon, Sátán, Borsodbótán, Upponyban, Csernelyben, Lénárddarócon, Bükkmogyorósdon volt megfigyelhető. 

A palóc-barkó néptömb viszonylagos nyelvi, kulturális egységéhez hozzájárult a lakosság felekezeti egysége, e települések népességének folytonossága, mivel nem történt tömeges betelepülés, etnográfiailag elszigetelt terület maradt.     

Házasodási szokásaik endogám jellegűek voltak, vagyis jellemzően a házasságok a barkó népességen belül köttettek és nem a környező palóc lakossággal (a katolikus és református falvak találkozásánál a felekezeti különbségek meggátolták az exogám jellegű házasságot). Alkati tulajdonságaikat annak idején törökös népelemek (kabar, kun, úz) határozták meg.

Palóc-barkó település: A kisebb falvak eredetileg egyetlen utcából álltak. A palóc-barkó területre jellemző az utcás/soros/szalagtelkes településrend (csűrös település). Az utca vonalában állnak a házak, hosszanti tengelyük merőleges az útra.

A XX. század közepéig őrizték a hajdani nemzetségi szervezet nyomait: egy-egy szög/sor/hosszú udvar azonos családnevet viselő, azonos nemzetségágból származó, vagyis egy hadba tartozó családok házait jelentette. Egy ilyen szalagtelken 4-5, akár 9 lakóház is épült egymás végébe, a házak néha a telek két oldalán álltak, a hosszú udvar végében volt a csűr és a szérű. Ezeket a hosszú udvarokat a más tájakról ideérkezők utcának nézték.

Vélemények alapján az északi népterületen központi helyet foglal el egy kiterjedt katolikus néptömb, ahol a magyar népesség két nagy csoportja ismeretes: a palóc és a barkó.

Mindebből az következik, hogy a barkók nélkül megvont Palócföld csupán Észak-Hevesre és Nógrádra terjedne ki. Ennek a szűken számított Palócföldnek a Zagyva felső medencéjében, Salgótarján környékén van a középpontja.

 Sajótól DNy-ra a Zagyva forrásvidékéig a Rima, a Hangony és a Hodos patakok mentén, ill. ezek közvetlen környékén fekvő mintegy ötven falu népe.

A barkók nevének eredete ismeretlen, írásos források a múlt század elején kezdték használni. Olykor gúnynévként is szerepelt, de inkább megkülönböztető név a gömör-borsodi, részben eredetileg ref. kisnemesi, ill. a r. k. eredetileg többnyire jobbágyparaszt magyarok között, s egyben kulturális különbségek kifejezője.

A barkókat a magyar néprajztudomány gyakran a → palócokkal együtt vagy azok egyik ágaként tárgyalta.

A barkók lakta vidék a honfoglalás óta folyamatosan magyar népességű terület. A falvak többsége irtáseredetű. A lombos erdőktől elhódított gyengébb minőségű szántókon az önellátást sem mindig biztosító földművelés alakult ki.

A legutóbbi időkig az erdei legelőket hasznosító állattartás jelentette a vidék értékesebb gazdálkodási ágazatát (sertés, juh, szarvasmarha). A városoktól távol eső, elzárt völgyekben fekvő barkó falvak a 20. sz.-ig archaikus népi kultúrát őriztek meg.

A vidék központja a rövid városi múltra visszatekintő Ózd. Nevezetes falvai: Domaháza, Hangony, Szentsimon. – Irod. Paládi-Kovács Attila: A barkó etnikai csoport (Műveltség és Hagyomány, 1968).

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Barkó = Avar ?

(medcare, 2013.06.16 07:37)

Olajos Teréz ír az AVAR továbbélésről. Magyar Adorján munkássága, Ősműveltség című életművébe kódoltan leírja e népelemünk jellegzetességét (is). Általa fogtam föl ősi világunk szépségét, ahol népeink mint virágok a vadvirágos réten éltek egymás között lett volt bármelyikük az adott kor vezető elitje. A kései tudósok csak e vezető elit ténykedéséről tudósítanak, az hogy a mélyben minden folytatódik tovább, senkit nem érdekel. Meggyőződésem, hogy az AVAR világ emberanyaga ma is itt él köztünk és nem csak a barkóságban. E barnabőrű népesség ma nagyobb szerénységbe kényszerült.

Magyarságtudományi Füzetek 13. szám utolsó cikkében értekezem ezen ősi világunkról. Ajánlom szíves figyelmükbe.